Görög Mária

Cirkusz az egész világ

A cirkuszművészet, minden művészetek anyja és atyja. A művészetek története a cirkusszal még akkor kezdődött, amikor a különféle műfajok műfaji elhatárolódása legalább annyira értelmetlen volt, mint ahogy a gondolat elválasztása a tettől, a tett elválasztása a felelőségtől, és a felelősség elválasztása az egyéntől. Akkor, mikor még nem számított erénynek, ha valaki csak egy valamihez ért, mikor a sokrétű ember nem a felszínesség, hanem a kreatív kiterjesztés állapotának megtestesülése volt. A mozgás gyönyöre és az emberi képesség határainak próbálgatása, a zene és szó összhangja, a kép, maszk és jelmez sokszínűsége a szórakoztatás magasabb rendű formáját eredményezte. Egy olyan szórakoztatásét, ami érthető és élvezhető volt mindenki számára, ami nem jelentett elkülönülést elit és ún. póri kultúra befogadásának képessége között, ami sokrétűségének köszönhetően az egalitás és kiemelkedés terepe volt egyidejűleg.

Cirkusz az egész világ, mondjuk S. mester után szabadon. Mert ha elfogadjuk, hogy a művészetek a valóság valamifajta leképeződései, a művészi alkotások az isteni ihlet által megvalósított transzformációi az adott kornak, vagyis az Isteni és emberi dimenziók összefonódását jentik, akkor a cirkusz szerepének és adott korban neki tulajdonított értékének nyomon követésével a korszakok értékváltásairól is képet kaphatunk. Arról a folyamatról, ahogy az ember képe az idők során változik.

Kezdetben vala az ember, mint különböző képességeinek és tulajdonságainak, evilági és isteni lényének egysége. Mára lett belőle egy adott, társadalmilag besorolt, vagyis kategorizált minőség, esetleg minőségek halmaza. A művészetek egyre élesebb szétválása, az egyes művészeti ágakon belüli specializálódás az emberek különválásának tökéletes leképeződést mutatja.

Ám mi van, ha ebből elegünk van? Mi van, ha nem az elkülönültségünket és különválásunkat, de egyedi egységünket szeretnénk erősíteni? Mert az egyén belső egysége a világ egységének alapja.

A cirkusz az idők folyamán komoly presztízsveszteséget szenvedett. Mint ahogy az életben is előfordul a szülők erkölcsi trónfosztása, a művészetek atyja-anyja is a perifériára szorult. Kidobni nem dobjuk ki, de már nem tiszteljük régi fényében. Nevelni nem, csak szórakoztatni hagyjuk. Művészet egyáltalán? Néha már ezt is megkérdőjelezzük. Fizikai teljesítményeket, nevelhető állatokat és vicces bohócokat látunk. Külön-külön, egyiket a másik után. Az összkép? Az majd csak alakul. A szülők többsége csak a gyerek miatt jár cirkuszba. Ez is egy program. Ennyi volt a cirkusz mostanáig.

Ám az utóbbi években történik valami. Valami, ami magára vonja az ember figyelmét, valami, ami teljes odafigyelést kíván. Megcélozza minden érzékszervünket – még az agyunkat is odasorolva és beleszámítva, komoly esztétikai gyönyört okozva szemünknek, fülünknek. S ebben a stádiumban már bizsergés fut végig a bőrünkön, és az élvezettől hajtva egy másik, emelkedettebb tudatállapotban találjuk magunkat, hol gyomorszorító, hol álmélkodva csodáló érzések váltják egymást bensőkben. Ohó, hát csak nem a katarzist maga, mit ezen új cirkusz új felfogása okozott? Ni csak!  Hát nem innen indultunk ki? Vissza a gyökerekhez! – hirdethetné R. mester ebben az esetben. S lám csak, ennyi hosszas küzdelem, mélypont, lecsúszás és szerepdevalválódás után végre ismét a csúcson. Hogy mi? Hát az egységes cirkuszművészeti produkció, vagy mondhatjuk egységes cirkuszi művészeti előadás, mely a széthúzás és szétesés után újra magához vonzotta, elnyelte és egységbe olvasztotta kivált részeit, lázongó gyermekeit – a különböző művészeti területeket. De nem ám Krónosz módjára féltékenyen felfalva azokat, hanem mint jó anya, újra a családi tűzhely köré gyűjtötte elkóborol és tapasztalatokban megerősödött fiait-lányait. A szétesett cirkusz egy magasabb rendeződési elv szerint újjászerveződve új értékeket hirdet, és új fényben tündököl.

Hogy mi ez az újjászületett varázs? Nem más, mint a zilált korunk hiányát pótló egység. Az egység, mely a különböző értékek harmóniáját és összhangját hirdeti, s teremti. Melyben átélhetővé válik a zene és tánc, a mozgás és az emberi teljesítmény határainak kitolása, a díszlet és fények, kosztümök és maszkok egymásra épülő és egymást erősítő hatása egy egységes kép, egységes értékrend, egységes mondanivaló és üzenet szolgálatában. Egy új-régi műfaj, ahol a harcot felváltotta az együttműködés, ahol minden egymásért történik, ahol a különböző művészetek, mint egy nagy család, körbeülik a tűzet, és a hosszú vándorútról megtérve közös örömökön törik a fejüket. Az egész egy nagy önfeledt és szép játék. Mint az egész élet, ha így és együtt játsszuk.